Nagyüzem a Burundi keltetőben

Sajnos újra hosszú idő telt el a legutóbbi postom óta, de örömmel jelenthetem be, hogy a költözés előtti eredeti állapotok visszaálltak, az akváriumok régi fényükben tündökölnek. Mi sem tükrözhetné ezt az állapotot jobban, mint hogy a keltető újra megtelt élettel, egyszerre három nőstény ikrája forog a buborékokban, a tenyésztés rovatban szereplő módszernek megfelelően. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megfogyatkozott Burundi ifjonc készletek pár hónapon belül újra feltöltődnek, így az ország számos helyén lehetőséget adva új Frontosa Burundi-s akváriumok születésére.


frontosa-kelteto

Betegségek, sérülések

Mielőtt mostani postomhoz hozzákezdenék, azonnal szeretném leszögezni, hogy betegségek, sérülések az akvarisztikában, nem csak rossz tartás és nem megfelelő gondozás esetén fordulhatnak elő, de akár a legjobb körülmények között is kialakulhatnak.
Sajnálatos módon, akváriumi betegségek és sérülések hallatán nagyon sokunkban azonnal az elhullás berögzült gondolata támad fel. Ez talán annak köszönhető, mivel olyan kisállatokról beszélünk, amikről a társadalom jelentős része úgy gondolkozik, hogy nem is éri meg foglalkozni azzal, hogy kigyógyítsuk kedvencünket egy adott betegségből, mivel a költsége akár több is lehet mintha új halakat vásárolnánk. Ha csak pénzügyi oldalról tekintjük, akkor ez az állítás alapvetően meg is állja a helyét olyan fajoknál, amikhez minden kereskedésben több százas nagyságrendben potom összegekért juthatunk hozzá. Viszont ugyanerről az oldalról tekintve egy Frontosa fajt, ami akár több évig is élhet, mint egyes kutya vagy macska fajok és a kifejlett állatok értéke meghaladhatja bármely házi kedvenc értékét, így már anyagi oldalról is érdemes felkészülni az esetleges problémák orvoslására.
A mostani postomban csak olyan problémákkal foglalkoznok amivel én is találkoztam és talán ezáltal segítséget adhatok másoknak ezen problémák megoldására.
Sérülés
A költözések során elkerülhetetlen volt az akváriumi berendezések (kövek, szűrők) átrendezése. Halaink az évek folyamán megszokják környezetüket és ha megváltoznak a terepviszonyok akkor nem biztos, hogy azonnal tudnak ehhez alkalmazkodni. Habár nagy méretű, lekerekített köveket és búvóhelyeket használok akváriumaimban, még így is előfordul, hogy az ijedékeny frontik nekiütköznek a tereptárgyaknak vagy közvetlenül az üvegnek. Általánosságban ezek az ütközések nem okoznak fizikai sérülést halainkon, de többször előfordult már hogy hiányos pikkelyű vagy akár lyukas fejbőrű halacskával találkoztam.

frontosa-serules

Tapasztalataim alapján, ha a víz paraméterei megfelelőek: kristálytiszta-, szennyeződésmentes víz és a paraziták- és fertőzések nélküli körülmények adottak, akkor ezek a sérülések pár nap alatt regenerálódnak, további nyomok nélkül. Mivel ilyen esetekben, nyílt sebekről beszélünk, fennáll a fertőzés veszélye, így abban az esetben, ha ilyet tapasztalnánk ajánlatos a seb helyi kezelése. A horgászatban használt sebfertőtlenítő szerek (pl: Betadine), tökéletes orvosságot jelenthetnek a problémára.
Betegség
Egy számomra még pontosan nem azonosítható problémával is szembesültem az átmeneti szálláson elhelyezett időszak alatt. Egyik Burundim színezete szokatlan módon elsötétült és pikkelye is enyhén felborzolódott, miközben párszor a talajhoz dörgölőzött.
A tünetek alapján első ránézésre valamilyen fajta fátyolbetegségre vagy halpenészre gondoltam, így azonnal elkülönítettem a halat, a többi hal egészségének megőrzése érdekében. Ez a betegség nem jellemző a Frontosákra, így számtalan fórumot böngészve sem jutottam végső pontos diagnózisra. Sajnos -tudomásom alapján- Debrecenben az állatorvosok nem rendelkeznek halak számára megfelelő gyógyszerekkel, így saját tapasztalatból kellett megoldani a problémát. Kellő utánajárással akadtam Orosi Viktor tökéletes írására, ahol felsorolásra kerül az összes akvarisztikában alkalmazható gyógyszer, kemoterapeutikum, megemlítve azt is, hogy melyik milyen betegségre alkalmazható és hogy szerezhető be.
A kezelést só és metilénkék oldat kombinációjával végeztem, 5 napon keresztül volt a halacskám elkülönítve egy 100 literes akváriumban és örömmel számolhatok be róla, hogy Burundim teljes mértékben felépült és régi fényében ragyog. A betegség leírásához még hozzátartozik, hogy a halnak folyamatosan volt étvágya, viszont az említett betegségekre ez egyáltalán nem jellemző. Ha valaki tapasztalt már hasonló jellegű tüneteket és sikerült azonosítania ezt a betegséget, kérem ossza meg a Frontosa blog olvasóival.

frontosa-kezeles

Továbbá nagy kíváncsisággal várok tapasztalatokat, hogy ki milyen betegségekkel találkozott már Frontosák esetén és hogy milyen gyógymódot alkalmazott.

Frontik az egész országban – Nemti

Sikeres egyeztetés és több órás utazás után, egy újabb kis csoport fronti talált új gazdára Nemtiben. Nagy örömmel fogadtam a hírt, hogy a halacskák szerencsésen megérkeztek, beilleszkedtek az afrikai sügérek által lakott akváriumba és várják végső 600 literes otthonukat.
Sok sikert kívánok tartásukhoz és várom a képeket a végső lakhelyükről!

Türelem – új frontis postokat terem

Kedves Frontosa Blog olvasók!
Sajnálatos módon az utóbbi hónapban egyetlen új post-tal sem tudtam gazdagítani az oldalt, a már többször említett költözés miatt.
Örömmel számolhatok be róla, hogy a Burundi-s óvodák már sikeresen átköltöztek, a felnőtt Zaire Blue-k és Burundi-k is végső helyükre kerülnek a következő hétvégén.
A költözés második fordulójáról hamarosan beszámolok Nektek és további friss információk várhatók az átmeneti időszak alatt történt eseményekről is.
Köszönöm a türelmet!

Újabb Burundi csapat Nyíregyházán

A mai délutánon, egy újabb tíz fős (4-5 cm-es) Burundi fronti csapat költözött Nyíregyházára, hogy emeljék a gyönyörű papagájsügér által lakott, nagy méretű akvárium szépségét.
Sok sikert kívánok az új gazdiknak a Burundikhoz és köszönöm a képet a mostani lakókról! Remélhetőleg majd az új halacskákról is láthatunk még képet itt a blogon 😉

papagajsuger

Erős Burundi anyai ösztönök – ivadék elvétel 3 hét után

A költözéssel kapcsolatos postomban már említést tettem arról, hogy éppen a szállítás előtti napon ikrázott le az egyik Burundi nőstényem. Nem akartam a költözés következtében történő stresszen kívül viszontagságoknak kitenni, így a tenyésztés rovatban szereplő módszeremtől eltérően az ikrákat nem vettem el a 15 centis nősténytől.
Már több mint három hét telt el az ikrázást követően, így mielőtt a kis halacskák elúszhatnának és esetlegesen a többi hal áldozatává válnának, a tegnapi nap folyamán kiráztam a nőstény szájából a kis ivadékokat. Örömmel tapasztaltam, hogy nőstényem 9 darab kis Burundit nevelt 22 napon keresztül a szájában, úgy hogy közben semmilyen táplálékot nem fogyasztott. Szerencsére ezt a csapat többi tagja nem vette észre, így nem támadták és nem is közösítették ki.
Az ilyen viszontagságos körülmények között egészségesen megtartott ikrák magas száma, számomra továbbra is bizonyítja, hogy a Frontosa faj igen erős ivadék gondozási képességgel rendelkezik és ez még akváriumi körülmények között is jellemző.
Álljon itt most két kép az elvétel utáni pillanatról és már a “Bölcsödében” való szabadon engedésről.


debrecen


debrecen

Frontik az egész országban – Budapest

Bár már több csapat Burundi halacska került valamilyen úton-módon a fővárosba, viszont a mai napon személyesen is átadhattam, új budapesti gazdájának egy három fős kis fronti csapatot. Az új gazdival történt hosszas, de annál sikeresebb egyeztetés után, a két órás utazást követően örömmel nyújthattam át a két nőstényből és egy hímből álló társaságot, a szemmel láthatóan elégedett új gazdijuknak. Sok sikert kívánok a tartásukhoz és természetesen nagyon várom az ígért képeket! 😉

Frontosa Burundi csapat Gyálon – Képek

Örömmel osztom meg Veletek a képeket amiket Tibortól kaptam, aki december óta nevelgeti új otthonukban (Gyálon) a kis frontikat.
Az összes Burundi jó egészségnek örvend, a képek alapján is szépen növekednek és hamarosan beköltöznek új, nagyobb akváriumukba, viszont addig is álljanak itt a kapott képek:

Köszönöm szépen Tibor!


gyal_1


gyal_2


gyal_3


gyal_1